Volt annak idején egy szállóige, miszerint a seregben ami szögletes, azt gurítják, mígviszont ami kerek, azt bizony cipelik. Hogy ez mennyire így volt, azt az alábbi példával szeretném alátámasztani.
1. A Kicsi
A Kicsi tulajdonképpen nagyon rendes, egyszerű, jóindulatú srác volt. A Teremtő különös szeszélye folytán mindössze 152 cm magasra nőtt (elnézést a képzavarért). Ha a sorozáson pöttyet meggörnyed vagy mondjuk beremeg a térde kalácskája, azonnal felmentést kap, hiszen 150 cm volt az alkalmasság alsó határa. De a Kicsi olyan vidékről származhatott, ahol szégyen volt a kripli alkalmatlanság, ezért teljes 152 centis valójában büszkén kihúzta magát - és megfelelt. A Kicsit, ha filmen látom, talán nevettem volna rajta, mert az alaki kiképzések idején vagy velünk jött, vagy lépést tartott, a kettő soha nem ment neki egyszerre. Általában felváltva csinálta: lépéstartással kezdte a sor végén, majd, amikor már kétségbeejtően lemaradt, spurizásra váltott, hogy utolérje a bőszen trappoló szakaszát. Néhány bakugrással felvette az ütemet, akkor ismét kezdett lemaradni, ez ismétlődött ciklikusan.
2. A gépjárműpark
Műszaki-utász zászlóalj voltunk, ez tükröződött a teherautóinkon is. Volt persze nálunk is egy csomó obligát Csepel, de tessék csak figyelni, milyen típusok voltak még minálunk:
Volt Avia, a cseszlovák rákendroll. Ilyen ment ki mindig a Szalámigyárba fííínom sertéskörömért a vacsihoz, meg mindenféle magtárakba tarhonyáért, tehenészetbe málnaszörpért, babért-rizsáért, ami kellett a konyhán, na.
Volt egy rakat Gaz-66, csuda móka volt, egyszer a kopasz sofőr a motrot hekkelte, amihez ugye előre kellett hajtani a pilótafülkét. A hekkelés után vissza is csukta szépen, feltűnő is lett volna, ha nem teszi, de rögzíteni elfelejtette. Amikor kimentek a városba, észre sem vették, csak az első piros lámpánál, ahol a Gaz szépen megállt, csak a pilótafülke haladt még rotálva egy darabig, úgy nagyjából a szervízhelyzet végéig, majd a kopasz sofőr meg az indignálódott gépjárműparancsnok felkenődött a szélvédőre, belülről. Volt szép ordítás, "megfenyítem", na.
Volt aztán rengeteg (de tényleg rengeteg) Rába-MAN, ezek voltak az én kedvenceim. Nekem nagyon modernnek tűntek, minden egyes porcikájuk erőt és célszerűséget sugárzott, gáncsot nem ismerő, megállíthatatlan hősöknek láttam őket. Máig büszke vagyok, hogy az egyiket tizenöt percig vezethettem a haversofőr jóvoltából. Csak egy tükre bánta, de azt rögtön loptunk egy másikról: újabb vakancia keletkezett és indult vándorútra az erővonalak mentén.
És volt az egész laktanyában egy, egyetlenegy, egy és csak egy, azaz 1 db standard, fehér pofájú, bilikék ZiL billencs.
Még egyszer: egyetlenegy az egész laktanyában.
Az öt századnyi sofőr közül, mit tetszenek gondolni, ki kapta azt az egyetlenegy csőrös ZiL-t?
Igen, a Kicsi.
A Kicsi onnan kezdve a párnájával vonult mindig a telephelyre, ha mindent maga alá tömött, éppen ellátott vízszintesen a motorháztető felett.
Hamarosan Szeged-szerte legendák keltek szárnyra a városban itt-ott felbukkanó ZiLről, Amit Látszatra Senki Sem Vezet. Mi tudtuk, hogy ha megállítanák (oldalról persze, soha nem szemből) és kinyitnák az ajtaját, a nagyon lelkes Kicsit találnák benne egy ágyneműhalom tetején.
A nagy értékű harci technikákról a képeket a Pintér Művek Hadtörténeti Múzeum Haditechnikai Parkban készítettem.
Utolsó hozzászólások