Utolsó hozzászólások

Címkék

Címkefelhő

Kapcsolat

Engedély

Creative Commons Licenc

2019.03.27. 12:00 ZöPö

Rekviem egy füredi villáért

Az előzmény: Fény és árnyék a füredi Brázay-villában

 

Introitus

Hogy kerültünk egyáltalán Brázay Zoltán magyar iparmágnás, később a MDP-MSZMP politbürójának balatonfüredi villájába? Elmondom. Történt pedig a kétezres évek elején, hogy egy nyáron kiállítást rendeztek Balatonfüreden a városhoz valamilyen szálon kötődő magyar festők műveiből. Egy napfényes vasárnap délután édesapám és édesanyám is felkeresték a tárlatot és csalódottan állapították meg, hogy a családdal anno ismeretségben-barátságban lévő füredi festő, Protiwinsky Ferencnek egyetlen képe sem volt látható. Mi több, amikor ennek okára rákérdeztek, kiderült, hogy még csak a nevét sem hallották soha. Pedig a Maestro (így szólították őt a tántikák) családja füredi volt, maga is Füreden született, ott élt, ott (is) alkotott, ott halt meg és ott van eltemetve. Mégsem járja hát, gondolta édesanyám, hogy senki ne emlékezzen rá. Adjuk vissza a nevét a köztudatnak; egy több éves, alapos kutatómunka kezdődött, melynek gyümölcse - többek között - egy kismonográfia és több, sikeres füredi Protiwinsky-kiállítás lett. A kutatások során fény derült arra is, hogy a Maestro bizony nem csak fára és vászonra festett, hanem falra is.

A művészetpártoló Brázay Zoltánt műgyűjtőként is elismerték. Tábori Kornél (...) szerint hetvennél is több értékes festmény volt a birtokában; felsorolásukból úgy tűnik, főleg a 18-19. századi mesterek képeit vásárolta, kortárs, élő festő nem szerepel a listán. A füredi mester, Protiwinsky Ferenc 1934-ben tért haza Münchenből, ahol az európai hírű Akadémia növendékeként kezdte pályafutását, s ahol élete legnagyobb művészi sikereit aratta. Brázay Zoltán tőle sem képet vásárolt, hanem egy freskót rendelt az emeletre vezető lépcső fordulójának falára. Protiwinsky a reformkori Füredet elevenítette meg a freskón: a jellegzetes épületeket és a korabeli fürdőélet – korhű öltözetű – szereplőit. Az exkluzív pártüdülővé átalakuló villa faláról azonban eltüntetni parancsolták, mondván: „az úri Balatonfüred látványa zavarja az új tulajdonosokat”. Egészen 2008. április elsejéig azt reméltük, hogy a freskó eltűnt ugyan, de nem veszett el, még előkerülhet. Az ötvenes években nemegyszer megtörtént, hogy a „24 óra alatt eltüntetendő!” műalkotásokat a jóérzésű és művelt szakemberek nem semmisítették meg, hanem fallal és vakolatréteggel eltakarták.

Tizenegy évvel ezelőtt a füredi önkormányzat engedélyével és egy muzeológus-restaurátor szakmai irányításával bejutottunk a villába. Kerestük-kutattuk a freskót, vagy legalább annak nyomát, de semmit nem találtunk. Füreden alapos munkát végzett az ideológia.

Amíg a szakértők dolgoztak, én kihasználtam az - akkor úgy tűnt - ritka lehetőséget és körbefényképeztem a házat és a kertet. Akkor már sok éve zárva volt, használatlan, de mégis minden úgy volt fellelhető, mint amikor az utolsó vendég bepakolt a bőröndjébe és hazament. A Ház, ahol megállt az idő, mégis büszke és elegáns maradt a porréteg alatt is.

 A bemutatott, emeleti apartmanhoz képest a közösségi terek vagy a szeméyzet helyiségei tényleg olyanok voltak, mintha csak tegnap csukták volna be az ajtót. Az orsós magnón a könyvtárszobában még ott volt az utolsó szalag, az asztalon az ott utoljára olvasott könyvek (az elvtársak ízlése, hát... mondjuk úgy, könnyű volt, lásd a képeket, de Sienkiewiczért jár egy nagy piros pont), egy szalmakalap (tehát nyáron volt utoljára vendég, kedves Watson doktor), a mosókonyhában akkurátusan felpolcolva a tiszta abroszok, a pincében az utolsó vacsora kiürült szódásüvegei.

2008-as írásunkban a villára, az esetleg ott rejtező freskóra és a Fény és árnyékra koncentráltunk, csak nagyon röviden említettük a villa körüli díszkertet és a kertgazdaságot. Pedig ezek külön-külön is megértek egy misét. 

A villa köré hamarosan tündérkertet varázsoltak. Az északi oldalon zöldellő kis fenyőerdőt talán még az előző tulajdonos ültette, ehhez sziklakert kapcsolódott: nyolc méter magas sziklafal tövében több ezer növény pompázott. Tábori Kornél elragadtatott csodálattal mutatta be: „Magyarországon ez a legcsodálatosabb sziklakert. Versaillesben (sic!) vagy Tivoliban is megállná a helyét. (…) Olyan a kert, mint egy eleven kincsesláda, telve repülő drágakövekkel, rovarokkal, meg olyanokkal, amelyek csak széttárulnak, és édes illatot árasztanak.” Az üvegházban nyíló orchideák, a miniatűr japán tavacska, az egész „álomszép miljő” – Brázay megvalósult álma, „egy kis mintaparadicsom”.

A különleges növényritkaságok, a japán-kert lehetett pusztán „úri passzió”, olyasvalaki kedvtelése, akinek ötleteit nem korlátozták anyagi szempontok. Hanem a Brázay tervezte mintagazdaság, ahogyan a világhírű kertész, Máthé János megvalósította, iskolapéldája lett annak, hogyan lehet a sokat emlegetett „Kert-Magyarországot” megteremteni, bizonyság arra, hogy a 20. században már nem csak a több száz vagy ezer holdas búzamező az igazi „birtok”. Arácson 64 hold is elég volt a korszerű gazdálkodáshoz.
(Z. Karkovány Judit)

Jöjjenek hát azok a részletek, amiket semmi ideológiai megfontolás, egyetlen főelvtárs ostoba utasítása, akárhány buzgó csinovnyik sekélyes ízlése nem tudott megváltoztatni, pláne elrontani. A Ház és a Kert, ahogy egyszerre belesímul a balatoni Tájba és a része lesz, egyszerre pedig uralja azt.

 

Agnus Dei

2008-ban egy érdekes és szép napot töltöttünk a villában, bár szomorúan állapítottuk meg, hogy a freskónak nyoma sincs. A nap végén mindent visszazártunk-lelakatoltunk, a kulcsot pedig eltette az Önkormányzat embere. Aztán évekig reménykedtünk, hogy végre valami jót fogunk hallani a Villa felől: végre találtak neki valami értelmes funkciót. Tippet szívesen adtam volna én is, de senki nem kérdezett. Csak ijesztő hírek jöttek: nem védett, már nem őrzik, bejárnak a csövesek, a Villa pusztul. Hogy valami nagyon nagy baj van, sőt, mindjárt én magam vagyok az oka(!), az számomra 2015-ben derült ki. Kitérőt kell tegyek: tudja a Nyájas Olvasó, kik azok az urbexesek? Akik beszélnek angolul, ajánlom a Wikipédia cikkét: urban exploration, akik nem, azoknak összefoglalom másfél mondatban. Vannak a világon olyan ember építette helyek, ahova az Egységsugarú Átlagpolgárnak nem kell odamenni: például pincék, alagutak, gyárkémények vagy elhagyott laktanyák, ők pedig, mint Marsi Kriszti nagymamája erre („nemmegmondtamhogynegyerebemegnegyererre”) nem hallgatnak, dafke odamennek, súlyosbított esetben erről blogolnak és/vagy vlogolnak. 2015. augusztusában egy ilyen városi felfedező átmászott a kerítésen, explorált egyet, aztán a blogomon keresztül megtalált engem és a „kutatásaira” hivatkozva érdekes információkat ígért, így hát e-mailben felvettem vele a kapcsolatot. Nem kellett volna.

Hamar kiderült, hogy őt a pártüdülő-korszak vége érdekli (ami engem, finoman szólva, nem igazán), és mindjárt a második levelében leírt egy mondatot, amitől durván megugrott a pulzusom.

Az "elrejtett freskóról" mi a véleményed? Szerintem baromság, ezért kár volt szétbaszni az épületet. Az már rég valami nyugati gyűjtőnél van.

Próbáltam finoman jelezni, hogy a 2008-as posztban egyértelműen leírtam a véleményem, tiszteljük már kicsit egymást, talán nem kellene szanzsen baromságnak nevezni és érdeklődtem, hogyan is gondolja, hogy bármilyen gazdag gyűjtő odamegy és elvisz a villából egy egész freskót. A válaszától aztán hiperűrsebességre kapcsolt a pészmékerem. Lassan tessenek olvasni, ártalmas lehet:

Őő, jah, azt nem tudtam, hogy te is benne voltál ebben.....akkor viszont gratulálni szeretnék.
"2008. április 1-ig azt reméltük, hogy különleges érték rejtőzik a villa falai mögött..."
Már megbocsáss, de nem is értem, hogy egy "reméltük"-re szétbontottátok az épület falait... Meg azt sem tudom, mi járt annak a fejében, aki erre egyáltalán engedélyt adott?!
Szóval, szétvertétek a falakat, mert úgy gondoltátok, hogy ott van és ennyi, csókolom? Nem volt ott, és utána miért nem állítottátok helyre?
Azt értem, hogy a jó cél érdekében cselekedtetek, gólt akartatok rúgni, de ez eléggé nagy öngól lett. Egy szétszedett épületet hagytatok magatok után.

Itt vált teljesen világossá, hogy Istennek ez a báránya halvány lila segédfogalommal sem rendelkezik arról, hogy mi az a freskó (szégyellenék most erre a szóra linket tenni), az szerinte valami kincsesládika-féle dolog lehet, vagy mint a szimbolista szimbolája, amit abban a dobozban tart, vagyis amit a pénzes nyugati gyűjtő már rég a hóna alá kapott és eltiplizett vele a villából. Semmi módon nem tudtam meggyőzni, hogy amit mi csináltunk a ház belsejében, annak a szempontjából a létező legostobább dolog lett volna a falak szétverése, így aztán a levélváltást rövid úton beszüntettük és azóta sem vettük fel újra az eszmecsere fonalát. Van-e, ki csodálja? Maradt a rettenetes információ: a villa pusztulása exponenciális görbét követ.

Most megmutatom, ki dolgozott valójában közülünk a villában és milyen szerszámmal:

muzeologus-restaurator.jpg

Nos, ez a látvány, amikor egy muzeológus-restaurátor egy lehetséges, megőrzendő falfestmény nyomait keresi. Nálam volt még egy fényképezőgép, végül is, az is egy szerszám. Ezekkel vertük mi szét a villát.

 

Dies irae

Törvényszerűen el kellett jönni ennek a napnak is. Amit az elvtársak nem tudtak/mertek/akartak elrontani a XX. században, megoldotta azt pár nap alatt az Építési Vállalkozó a XXI.-ben. Az épületnek nem tudott Balatonfüred feladatot adni, hiába volt a kései Bauhaus gyöngyszeme, a Balaton-part ékköve, ez a kincs a város számára értéktelenné vált. A telekárak viszont az egekbe szöktek, így nyilván bekövetkezett az, hogy a telek értékét rontani kezdte, hogy ott áll rajta egy (az urbexes blogger kolléga terminus technicusával élve) szétbaszott épület. Romok. Meg gaz. Mennyivel jobb lesz, ha inkább egy szálloda épül oda. Meg villapark. Meg bármi, ami majd hozza a pénzt.

Amit az alábbi képen látsz, Nyájas Olvasóm, az a Brázay-villa még ki sem hűlt helye 2019 március idusán. Az előtérben a lánctalpas JCB erőgép gémjén az az eszköz, amivel a vastag vasbetont lehet átharapni. Gyakorlatilag egy hét alatt végzett az épülettel. A gém diadalíve mögött a falak anyagának kupacai, praktikusan kompaktálva. Ledarálva kevesebb helyet foglal.

img20190317.jpg

Jogszerűen jártunk el, nem vétettünk a szabályok ellen, hiszen semmilyen védelem nem tiltotta az épület elbontását. Magam is támogatom az értékek megőrzését, de ez nem villa volt, hanem egy jelentősen leromlott állapotú téglaépület. A helyén egy 120 szobás exkluzív szállodát építünk, a terület alsó részében pedig 11 darab villaházat, amelyekben darabonként 8-10 lakást alakítunk ki. A 3,7 hektáros területen 22 százalékos beépítéssel alakítjuk ki a lakóparkot, a többi park és sétány lesz – nyilatkozta a Balatonfüredi Önkormányzatnak Czigle János, a beruházást végző Brázay Invest Kft. társtulajdonosa.

 „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.”

 

 

CIKKEK A PUSZTÍTÁSRÓL:

Balatonfüred – Úgy eltüntették a Brázay-villát, hogy nyoma se marad

Balatonfüreden egy különleges villa porig rombolásával ünneplik a Bauhaus 100. évfordulóját

Földig rombolták az ikonikus balatonfüredi villát, egyelőre nincsenek válaszok a miértre

Teljesen lebontották a balatonfüredi Brázay-villát, hogy szállodát építsenek a helyén

Elképesztő, mi folyik a Balaton partján – nem fog hinni a szemének

 

2 komment

Címkék: fotó balaton história vazze! Protiwinsky


2018.09.11. 09:11 ZöPö

Szeptember tizenegyedikék

Az élet valahogy úgy hozta, hogy jó pár szeptember tizenegyedikére lehet emlékezni. Bár nagyon fiatal voltam, vannak emlékeim 1973-ról és tűpontosan meg tudom mondani, hol voltam és mit csináltam 2001-ben, amikor elkezdődtek a történések. Ha választanom kell, mégis egy sokkal felemelőbb szeptember tizenegyedikére szavazok.

1989. szeptember 11-én, pontosabban az előtte való napokban Magyarország akkori vezetése jelesre vizsgázott a Szabadság vagy az Emberi Jogok Tisztelete tantárgyakból. Akkor már hosszú hetek óta várakoztak az NDK polgárok ezrei Magyarországon, akik eltökélték, hogy az életüket szabadságban és demokráciában akarják leélni - az NSzK-ban. 

A magyar kormány ... úgy döntött, hogy ideiglenes jelleggel felfüggeszti az 1969-ben kötött magyar-keletnémet megállapodás vonatkozó pontjainak hatályát, és az NDK polgárait minden olyan államba kiengedik, amely engedélyezi be- vagy átutazásukat. ... A szeptember 11-én 0 órakor hatályba lépett döntést a nagyközönség szeptember 10-én tudta meg, este jelentette be Horn Gyula külügyminiszter a televízióban ... Ezt követően, szeptember 11-13. között sok ezer NDK-állampolgár távozott Ausztrián át az akkori NSZK-ba.

(múlt-kor.hu)

 Tizedike vasárnap este volt, a bejelentés után mégis azonnal megindult a tömeg Hegyeshalom felé, és az összes szeptember tizenegyedikék és hétfők hangulatából az az eufória maradt meg bennem, amit együtt éreztem a boldog német fiatalokkal.

Utána nagyon sokáig jó volt Németországban magyarnak lenni. Itt van például ezen az elrontott, de nekem mégis kedves fényképen az a barátságos bácsi, aki 2012-ben a stuttgarti repülőtéren kalauzolta a társaságunkat, amikor az ott őrzött hajdani maléves Tu-154-es repülőgépet "látogattuk" meg. Percekig szorongatta a kezem - egy vadidegen ember kezét - és elmondta, hogy mi, magyarok mennyire nagyszerűen viselkedtünk és ő ezért (egykori NSzK állampolgárként is) mennyire hálás nekünk.

Nem tudom, 2018-ban még mindig ugyanígy vélekedik-e.

stuttgart.jpg

 

Szólj hozzá!

Címkék: berlin história nyolcvanas évek tu-154


2017.12.22. 23:00 ZöPö

Globemaster szelfi

   Ígérem, nem foglak hangzatos nevekkel, kódokkal vagy műszaki adatokkal untatni. Ha mégis igényelnéd, kattints bátran a linkeken! :-) 

   Az úgy volt, hogy tegnap az LKK jóvoltából eljuthattam a Pápai Bázisrepülőtérre (itt is, még egyszer: köszönöm!). A lelkiállapotomat valahogy úgy képzeld el, mint dr. Grantét a Jurassic Parkbéli első vizitje elején. Tudja, hogy valami hatalmasat fog látni, de amikor odaér és meglátja, maga sem hiszi el, hogy tényleg mekkora. A továbbiakban, bármily nehéz is lesz, igyekszem mellőzni az óriási, eszméletlen, bazi nagy, hombár és hasonló szakszavakat is. :-) Ott van először is a hangár. Jó, láttál már nagy épületet, de itt nincsenek szintek, ez belül üres! Az a valami, aminek ezt szánták, helyenként öt emeletnyi magas. És ennek van egy ajtaja, na jó, kapuja, amit ki-be nyitogatnak-csukogatnak, amikor azt a valamit beviszik vagy kihozzák.

1_00001.jpg

   Az oldalablakon át látszik is, hogy az a valami éppen bent van. Ott a farka. A függőleges vezérsík.

 Megáll velünk a busz az épület mellett, kiszállunk, belépünk az épületbe és akkor egyszerre csak elénk tárul EZ:

2_00001.jpg

190 centi magas vagyok és nem, nem guggoltam le a fenti kép elkészítése kedvéért. Ez bizony ekkora. Simán rohangálhatnék a hajtóművek alatt, nem verném be a fejem. Most már nem dr. Alan Grant vagyok, hanem Jónás a Cet előtt. Mert ez bizony be fog engem kebelezni, máris.

3_00001.jpg

   Nem tudom, hallani-e a bálna szívverését, ha melletted úszik el. A Globemasterét igen. Olyan gépcsarnok-hangja van. Amíg a gyomrában vagy, ha nem is zavaróan, de folyamatosan hallod. Ez a szerkezet él. És mivel azt ígértem, hogy nem lesznek sem műszaki adatok, sem válogatott jelzők a méretekre, csak egy példát hozok. Orville Wright 1903. december 17-i világelső repülése a repülőszerkezettel, a megtett távolsággal és az elért magassággal, mindenestül elfért volna ebben a raktérben. És ez a raktér elemelkedik a földtől és repül.

4_00001.jpg

   A belső lépcsőn úgy egy emelet magasságba kapaszkodva jutunk a pilótafülkébe. Avionika minden mennyiségben. Azon a repülő szerkezeten, amivel Louis Blériot 1909. július 25-én átrepülte a La Manche csatornát, egyetlen műszer volt. Nem titok, az olajhőmérsékletet mérte. Minden másra elegek voltak a pilóta érzékszervei.

5_00001.jpg

   Ez pedig kérem az impertinencia netovábbja. Szerzőnk, akit szolgálati ideje alatt honvédból is lefokoztak volna, ha lehet, és a B kategóriás jogosítványt is csak második nekifutásra volt képes megszerezni, beleült a kapitányi székbe. Szerencsére - mint az az előző képen is látható - a látogatásom alatt a glass cockpit egyik kijelzőjén folyamatosan világított a NO TAXI felirat, ezt tudomásul véve, hazafelé is busszal utaztam.

Szólj hozzá!

Címkék: fotó gépház utazás ferihegy katonaság repülőgép járművek


2017.11.04. 17:00 ZöPö

Protiwinsky nyomában, III.

csopak1.jpg

A csopaki csonkatorony, a háttérben Tihany

csopak2.jpg

Protiwinsky nyomában, I.
Protiwinsky nyomában, II.

 

Szólj hozzá!

Címkék: fotó balaton Protiwinsky


2017.10.15. 22:00 ZöPö

Agymenők baki

Tudjátok, vannak azok a gyűjtemények, amelyek a kedvenc filmjeink kisebb-nagyobb hibáit sorolják fel. A birodalmi rohamosztagos lefejeli az ajtófélfát a Halálcsillagon, Jack Dawson egy olyan horgásztóról mesél Rose-nak, ami, lévén mesterséges, a Titanic idején még nem is létezett, a repülő hajtóművének felszálláskor kinyílik a sugárfordítója, vagy a halálhörgés-siralom-mindmeghalunk, a gép meg nyugodtan repül enyhén emelkedve, na ilyenek. Szóval, a napokban egy facebookos csevelyből szörnyű felismerésem támadt: HIBA VAN AZ AGYMENŐKBEN!!! :-) Nagy Gábor empirikusan, Balázs Viktor tudományosan megerősítette: Penny piros kabrió Golfjában soha nem világíthat a motorellenőrzés lámpa, mert az 1980-as Golfokban, mivel még nem volt számítógépes motorellenőrzésük, ilyen jelzőfény nem volt. Nosza, szépen megfogalmaztam és beküldtem az IMDb-nek, rövid gondolkodás után ki is tették. Tessék, valamivel hozzájárultam az egyetemes filmesbaki-történethez. :-) Gábor, Viktor: köszönöm, fiúk!

vwcabrio.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: film internet joke nyolcvanas évek járművek