Utolsó hozzászólások

Címkék

Címkefelhő

Kapcsolat

Engedély

Creative Commons Licenc

2014.12.06. 19:00 ZöPö

Családi história

A balatonfüredi Kisfaludy Galéria kiállításának plakátjáról szép arcú, fess fiatalember néz nagy bátran a szemünkbe. Ő Fekete György, déd-nagybátyám.

fgy.jpg

1914-ben, alig néhány héttel a világháború kitörése után három testvérével együtt sorozták be. Az éppen húsz éves Gyuri bevonulása előtt gyorsan lefényképezteti magát. Két képen elegáns civil ruhában örökítik meg, mindegyiken másféle öltönyt visel, más-más nyakkendővel, mellényzsebéből óralánc csüng. A harmadik képen egyenruhában látható, teljes szerelésben - öntudatos ifjú harcost alakít. 1915 márciusában Przemyslnél fogságba esett, öt évig nem jött hír felőle.

Ükapám alábbi — sajnos keltezés nélküli — levele a háború végén íródhatott:

Kedves Márton Fiam!

Köszönöm a jó kívánatok névnapomra, én is mindenjót kívánok neked is, legjobban örülnék ha még azt elérném hogy titeket mind a négyen a szivemhez szoríthatnám megölelni és mekcsolkolni, de Gyuriról alik remélhetem azt, hogy még egyszer ládhatom ez életben, de azér bizzung az Istenben hátha mégis még él...

Aztán egyszer csak jött Gyuri felől életjel, nem is akármilyen. Házasságkötésének híre érkezett egyenesen Kelet-Szibériából. A Monarchia Przemyślnél fogságba esett katonáinak egy része a háború végére a Bajkálon is túl, Csita városában kötött ki. Az októberi forradalom után a hadifoglyok egyre reménytelenebb helyzetbe kerültek: a várost hol a vörösök, hol a fehérek foglalták el, de abban egyik sem különbözött a másiktól, hogy a polgárháborús ínségben alig-alig gondoskodtak a táborlakók élelmezéséről. 1919-ben az éppen hatalma teljében lévő Kolcsak tábornok engedélyt adott rá, hogy a diplomás vagy szakmával rendelkező emberek napközben munkavégzés céljából elhagyják a fogolytábort. A háborúban kivérzett országnak szüksége volt a munkájukra, szökésüktől az irdatlan távolság miatt nem kellett tartani, ők pedig szorgalmuktól és ügyességüktől függően élelemhez juthattak. Így került Gyuri bátyám kapcsolatba a Tyihon családdal. Tyihonékat is a háború sodorta Pétervárról Kelet-Szibériába: a katonatiszt családfő korábban a cár különvonatának vezetője volt. Tyihon úr német nyelvtanárt keresett gyermekei mellé a fogolytáborban, öntudatban sosem szűkölködő Gyuri bátyám pedig alkalmasnak találta magát a feladatra. Annyi német-tudást csak hozott ő a szülői házból, amennyi a szabadulás első lépéseihez hozzásegíti!

1920 nyarán négyoldalas levél, benne egy fénykép érkezik tőle Csitából. Nem postai küldemény, egy hazainduló „jó földijét” bízta meg, hogy hírt vigyen Füredre. Örömmel értesíti a családot, hogy „hál’ Istennek jó módban és jó egészségben” van, egy éve megnősült, éppen most született egy gyönyörű kislánya. Mellékeli az esküvői fényképet: jól szabott öltönyben mosolyog egy kedves arcú, de inkább riadtnak, mint boldognak látszó leány oldalán. Rá oly jellemző módon a menyasszony és a bébi nevét elfelejti közölni, csak utóiratként firkantja a levél végére: a Tyihon család ismeretlenül is üdvözli az otthoniakat… Akármilyen jó sora van, Gyuri nagyon vágyik már haza, azonnal indul, mihelyt feleségével és kisgyermekével biztonságban vághat neki az útnak.

A hazatérésre jó egy év múlva került sor. Antonyina Tyihona, az ifjú feleség karján a kicsi lánnyal, szíve alatt a második gyermekkel, Gyuri bátyám egy szakajtó arannyal, ékszerrel indult útnak. A mesés hozományból azonban még mutatóba sem hozott haza semmit, az utolsó kösöntyűt is elkártyázta hazáig. Hosszú út volt elvégre: 6700 kilométer. Tudom, aranyról szólva a szakajtó nem pontos mértékegység – mesélték a családban a történetet zsákkal is. Egy bizonyos: nagyon sok volt. Tyihonék azt remélték, a magyar férj Nyugat-Európa felé biztonságba menekíti a lányukat. Rossz emberismerők voltak: szegény Ninuska, meglehet, egy vörösgárdistával is jobban járt volna.

Gyuri bácsi élete ugyanis a következő évtizedekben mindig így variálódott: gyorsan vagyont szerzett és még gyorsabban eljátszotta.  Megnyerő modora, magabiztos fellépése és lehengerlő szövege volt, s veleszületett jó érzéke mindenféle üzlethez. Balatonfüredre hazatérve vegyesboltot nyitott fönt a faluban, majd amikor már jól ment, nagyobb helyiségbe, jobb helyre költöztette az üzletet. Hamarosan övé lett a fürdőtelep elegáns csemegeüzlete is. Hetven évvel előzte meg a korát: kisujjában volt a marketing. Fürdőtelepi üzletébe húsvét és karácsony előtt olyan delikateszek hirdetésével csalogatta a vevőket, amilyeneket a fővárosban sem sok helyen árultak.  A falusi vegyesbolt készletén nem volt mit reklámozni, ott az lett a hír, hogy betörők jártak az üzletben. „A legújabb amerikai módszerrel”, falbontással dolgoztak! Az okozott kár hatvan pengő és néhány kiló cukor. (Érdemes ennyiért fél méter vastag kőfalat kibontani?) Az ingyen reklám sokkal hasznosabb. A ’30-as évek elején a strandfürdő előtt készült fényképen már a községi vezetők között virít. 1932-ben újjászervezi a kereskedők egyesületét, az új vezetőségben rögtön elnöknek is megválasztják, 1933 és 1936 között ő a Balatonfüred és Vidéke Kereskedők Társulatának elnöke. Műsoros teadélutánokat szervez, sakkversenyt, ahol a partik felét megnyeri. A farsangi bált is ő nyitja meg, „őnagyságával, a szívkórház főorvosának feleségével”. Ha szükséges „nagy hatású, lendületes beszédet” mond a „feltétlen vallásosság, tiszta erkölcs és olthatatlan hazaszeretet” harcosaként.  Amikor jól megy sora, a fürdőtelep egyik legszebb villáját bérli, kamaszodó fiának csacsifogatot vásárol, amikor viszont rossz a lapjárás, a nagynénik mentik a nyomortól – legalább a két gyereket. Ilyenkor megesik, hogy Ninuska (kiadós verést is kockáztatva) másnaposan alvó férjének pénztárcájából lopja ki azt a pénzt, ami a gyerekek iskoláztatásához nélkülözhetetlen.

Az akkor már Füred-szerte köztiszteletben álló öreg szülők a kártyáról, lóversenyről, színésznőkről mit sem tudtak. Elég nehéz ezt elhinni, de úgy mesélték, hogy Till Teréz ükanyámnak ez a legkisebb fia volt a kedvence, tapintatból igyekeztek eltitkolni előle Gyuri bátyám viselt dolgait. Antonyina Tyihonának nem fogta pártját senki. Tőle még a nevét is elvették: a hivatalos iratokon Tihanyi Antóniaként szerepel.

A háború végével a házasság is véget ért. 1947 tavaszán váltak el. Évek óta külön laktak már, de amíg az öregek éltek, válásról a családban szó sem eshetett. Ninuska és két felnőtt gyereke Sopronban kezdte újra az életét. Mivel a hamarosan leereszkedő „vasfüggöny” idején csak határsáv-engedéllyel lehetett odalátogatni, hosszú ideig szinte külföldi rokonként tartottuk őket számon.

Ninus nénivel még majdnem találkoztam személyesen is. Általános iskolásként Sopronba kirándultunk, én egy doboz csokoládéval hónom alatt csöngettem be hozzá - sajnos nem volt otthon. Oroszul, cirill betűkkel írva hagytam neki üzenetet, hogy ki voltam és miért kerestem, ezen könnyekig meghatódott. Magányosan, legal alienként élte utolsó napjait.

Fekete György haláláról az újságok botrány-krónikájából értesült a család. Féltékenységi rohamában öngyilkos lett – második felesége vagy negyven évvel volt fiatalabb nála.

haboru_plakat_web_fkult.jpg

Z. Karkovány Judit, Zoltai Péter

3 komment

Címkék: fotó balaton história katonaság


A bejegyzés trackback címe:

https://route66.blog.hu/api/trackback/id/tr856962711

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2014.12.06. 19:45:12

Hú, ez nagyon izgalmas oral history, köszönöm!

ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2014.12.07. 00:22:58

@tiboru: a korhatáros részeket majd literally oral mesélem el. :-)

Rizmayer Katalin 2014.12.09. 11:31:36

Nagyon jó a sztori, nagyon jó, hogy el van mesélve, és nagyon jól van elmesélve. Kell ennél több? Igen!