Utolsó hozzászólások

Címkék

Címkefelhő

Kapcsolat

Engedély

Creative Commons Licenc

2014.09.25. 17:00 ZöPö

Wolfgang Borchert: Három sötét királyok

A férfi keresztültapogatózott a sötét külvároson. Lerombolt házak meredtek az égre. Újhold volt, az aszfalt megrémült a késői léptektől. Aztán talált egy öreg palánkot. Nekifeszítette a lábát, a deszka felnyögött és kitört. Édeskés, korhadt szaga volt, Visszabotorkált a sötét külvároson át. Csillag nem volt az égen.
Amikor benyitott (az ajtó felsírt) felesége szomorú kék szeme nézett vele szembe. Fáradt volt a tekintete. A lehelete fehéren gomolygott a szobában, olyan hideg volt. A férfi csontos térdén feltördelte a fát. A fa felnyögött. Édes, korhadt szaga kezdett terjengeni. A férfi egy darabot az orrához tartott. Olyan a szaga, mint a süteménynek, nevetett halkan. Ne, kérlelték a felesége szemei, ne nevess. Alszik.
A férfi berakta az édes, korhadt fát a kis pléhkályhába. A tűz felparázslott és egy maroknyi meleg fényt vetett a szobán keresztül. Egy kerek kis arcocskára esett, hogy egy pillanatig ott időzzön. Az arcocska még egy órás sem volt, mégis megvolt már mindene, ami kell: fül, orr, száj, szem. Nagy szeme volt, ez látszott, noha épp lehunyta. De a szája nyitva volt és halkan szuszogott. A füle, orra piros, Él, gondolta az anya. És a kis arcocska aludt.
Van még zabpehely, mondta a férfi. Jó, válaszolt az asszony, az jó lesz. Hideg van. A férfi fogott még egy darab édes, puha fát. Íme, megszületett a gyerekük és fagyoskodnia kell. De nem volt senki, akinek ezért az öklével az arcába csaphatott volna. Amikor kinyitotta a kályhaajtót, a fény az alvó babaarcra esett. Nézd csak, mintha glória lenne, szólt halkan az asszony. Glória, gondolta a férfi, és nem volt senki, akinek az öklével az arcába csaphatott volna.
Akkor emberek álltak meg az ajtóban. Láttuk a fényt az ablakból, mondták. Tíz percre szeretnénk leülni. De most született a gyerekünk, tiltakozott a férfi. Azok aztán nem szóltak, csak jöttek mégis a szobába, párát fújtak az orruk alá és halkan lépdeltek. Egész csendesen leszünk, suttogták és halkan lépdeltek. Aztán rájuk vetődött a fény. Hárman voltak. Mindhárman kopott egyenruhában. Egyiknél papírdoboz, másiknál zsák. És a harmadiknak nem volt keze. Elfagyott, mondta, és felmutatta a csonkokat. Aztán a férfi elé tartotta a kabátzsebét. Dohány volt abban és vékony papír. Cigarettát sodortak. De az asszony kérte: Ne, a gyerek. Kimentek akkor négyen az ajtó elé, cigarettájuk négy pont volt az éjszakában. Az egyiknek vastagon be volt pólyálva a lába. Előhúzott egy fadarabot a zsákból. Szamár, mondta, hét hónapig faragtam. A gyereknek. Így szólt, s odaadta a szamarat a férfinak. Mi van a lábával? kérdezte a férfi. Víz, mondta a szamárfaragó, az éhezéstől. És ő, a harmadik? mutatott a férfi és a sötétben a szamarat tapogatta. A harmadik reszketett az egyenruhája alatt: Ó, semmi, motyogta, csak az idegeim. Túl sokat féltem. Aztán eltaposták a cigarettákat és újra bementek.
Halkan lépkedtek és a kis alvó arcocskát figyelték. A reszkető kivett a dobozából két sárga cukorkát és letette az ágy mellé és hozzátette: Ezek a feleségének.
Az asszony tágra nyitotta szomorú kék szemét, mikor a három sötét alakot a gyerek fölé hajolni látta. Félt tőlük. De a gyerek mellüknek feszítette a lábát, és olyan erősen fölsírt, hogy azok hárman halkan kiosontak az ajtón. Még egyszer visszabólintottak, aztán belevesztek az éjszakába.
A férfi utánuk nézett. Különös szentek, mondta a feleségének. Aztán betette az ajtót. Szép kis szentek ezek, dörmögte és a zabpehely után nézett. De nem volt arc az ökleinek.
De a gyerek felsírt, suttogta az asszony, egész hangosan felsírt. És akkor elmentek. Nézd, milyen eleven, mondta büszkén. Az arcocska kinyitotta a száját és kiabált.
Sír? kérdezte a férfi.
Nem, gondolom nevet, válaszolta az asszony.
Majdnem olyan, mint a sütemény, mondta a férfi és megszagolta a fát. Mint a sütemény. Egészen édes.
Hiszen ma karácsony van, mondta a felesége.
Igen, karácsony, dörmögött a férfi és a kályhából egy maroknyi fény a kis alvó arcocskára esett.

Zoltai Péter fordítása

 (wikipédia)

Szólj hozzá!

Címkék: irodalom


A bejegyzés trackback címe:

https://route66.blog.hu/api/trackback/id/tr256731643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.