Utolsó hozzászólások

Címkék

Címkefelhő

Kapcsolat

Engedély

Creative Commons Licenc

2012.03.08. 13:00 ZöPö

Esszé: A Legyek Ura

Konzervposzt lesz, nem most írtam. Sok-sok évvel ezelőtt segíteni akartam valaki szakdolgozatához, angolul kellett volna Goldingot elemeznie. Azt helyette megírni nem tudtam és nem is akartam, csak ötletekkel segíteni, ezért a szöveg itt-ott nyers fogalmazása (és persze schmitteltem is kicsit). Az illető el se olvasta, vagy, ha igen, használhatatlannak ítélte (a "köszönöm" mindenesetre elmaradt). Aztán most, a téli szünetben egy másik barátom kérdezte körlevélben, hogy megvan-e a könyv, mert a gyermekének kötelező olvasmány. Mondtam, gyere, nem csak a könyvet kapod, hanem a kész elemzést is. Nem jött. :-) De bakker, ha már előkerestem, ráadásul, mivel csak nyomtatva volt meg, egy OCR-t is rá kellett engedni, szóval mókolnom is kellett vele, és ha már ennyit gürcöltem, inkább vesszen kárba, mint pocsékba, közreadom. Ha letöltöd és beadod dolgozatnak, legalább írd meg, hogy hányast kaptál rá. Köszönöm.

William Golding: A Legyek Ura (Lord of the Flies)
 
Goldingról nagyon kevés adat szerepel a lexikonban. Több könyvet is irt, de ez az egy ért el átütő sikert, a maga módján nyilvánvalóan remekmű. 1953-ban, háborús hisztéria hangulatában készült, amikor a világ valóban közel állt a harmadik világháborúhoz, egy esetleges atomháborúhoz.
A Legyek ura a robinzonádok sorába tartozik. A műfaj Defoe Robinsonjáról kapta az elnevezését, de Golding művéhez közvetlen előzményként feltétlenül hozzátartozik Stevenson Kincses Szigete és Verne Két évi vakációja is, illetve Ballantyne Korallszigete (The Coral lsland), amelyre kétszer is utalás történik a regényben, a párhuzamot Golding többféleképpen is hangsúlyozza. A regény elején a fiúk, a végén az angol tengerész emlegeti a Ballantyne regényt, a három főhős neve is a Korallszigetből származik, melynek főszereplőit Ralphnak, Jacknek és Peterkinnek hívják - a bibliai Péter apostolt eredetileg Simonnak hívták (Máté evangéliuma, 4.18.). A jelenkori, modern alkotások közül bátran megemlíthetjük a Robert Zemeckis által rendezett Számkivetett (Cast Away) című filmet is (fsz.: Tom Hanks). A robinzonádok lényege: egy felvilágosodás-kor utáni eufóriában annak az elmondása, hogy a civilizált ember, a polgár, ha valamilyen tragédia következtében kikerül a civilizációból, visszakerül a természetbe, akkor van olyan műveltsége és szervezőképessége, hogy újból meg tudja teremteni maga körül a civilizációt: működtetni tudja mindazt, amit megtanult, akár az iskolában, akár egyebütt. A Korallsziget a 19. század második felének optimizmusát és angol birodalmi önelégültségét sugározza. A jól nevelt brit iskolásfiúk mintaszerűen viselkednek, bátrak, szolgálatkészek és becsületesek, hideg vízzel rendszeresen tisztálkodnak, és jól szervezett társadalmat hoznak létre. A veszélyek ezekre a gyermekekre csakis kívülről leselkednek. Természetesen megbirkóznak a természettel és a bennszülöttekkel, sőt rávezetik őket arra, hogy a kannibalizmus helytelen és a disznó is ehető. Robinson Crusoe és Verne gyerekhősei is a hajójukról megmentett szerszámokkal el tudják végezni az asztalos és földműves munkát, ki tudják számítani, hogy egy házat hogy kell felépíteni, egy tetőt hogy kell felhúzni, hogyan kell gazdálkodni: növényeket termeszteni, állatokat befogni, megszelídíteni. Persze Moko, a néger hajósinas nem választ és nem választható, és Robinson pedig a kormányzó és Péntek „alantas”. Hiszen a polgári civilizáció ilyen remek emberré emelt: újra tudjuk teremteni azt, mit már elértünk: a polgári rendet és rendszerességet, ami hozzátartozik a társadalmi élethez. Robinson, aki egyes-egyedül van a szigetén, számolja a napokat, számon tartja az évek múlását, saját magának úgy rendelkezik, hogy hat munkanap után egy pihenőnapot tart, amit be is tart, épp úgy, mint az ünnepeket. Megtartja a társadalom ritmusát, mint Verne gyerekhősei, akiknek még arra is van gondjuk, hogy a kisebbeket a maguk osztályának megfelelő tananyaggal rendszeresen tanítsák. Robinson egyedül van, így nincs kivel rivalizálnia. A Verne-hősök között van ugyan vetélkedés, amely még a társaság szakadásáig is eljut, a csapat két főnök irányítása alatt kettéválik, de eszükbe sem jut egymás életére törni, békésen és igazságosan megosztoznak a javakon, és abban a pillanatban, ahogy feltűnik az ellenséges „third party” a kalózok személyében, azonnal újra összefognak. E robinzonádoknak Golding éppen az ellenkezőjét írja meg: az általa kitalált történetben a gyerekek a lakatlan szigetre kerülve elvadulnak. Egyenesen vezet a tragédiákhoz a történet, sőt egy végső tragédia lenne a várható lezárása: megölik Ralphot és lassan egymást is. Az utolsó másfél oldalon az angol tengerésztiszt és a hajó megjelenése minden stiláris eszközzel hangsúlyozott „deus ex machina”. Egyszer csak, a döntő pillanatban Ralph elé kerül „egy kecses formájú cirkáló”-ról, hófehér vászonruhában, hófehér tiszti sapkában, vállpánttal, „egy sor aranygomb”-bal, szinte steril tisztasággal, a katonásan, jól szervezett civil társadalom minden külsőségével.
Mi volna a megoldása egyáltalán egy ilyen helyzetnek? A véletlenül összekerült társaságnak (saját érdekében) közösséggé kellene válnia, csak így tud boldogulni és fennmaradni. Mitől közösség egy közösség? Vannak általánosan elfogadott céljai, amelyek érdekében az egyén alárendeli a saját érdekeit, amelyek érdekében tesz valamit. A Legyek Urában a cél egyértelműen megvan: minden gyerek szeretne hazajutni. Ennek érdekében azonban senki nem tesz semmit. Soha nem építik fel a kunyhókat, amiben pedig többször is megállapodnak. Meggyújtják ugyan a jelzőtüzet, de először hagyják elaludni, aztán meg hagyják, hogy a fél sziget leégjen. Nem tudnak munkát végezni a tűz érdekében: favágás, tűzrakás, a tűz ébren tartása, őrzése. Vagy eljátsszák az időt, vagy elalszanak, vagy egyszerűen meglépnek a munka elől. Addig sem jutnak el, hogy egyáltalán tudnák, hogy hányan vannak, hogy megszámolják egymást. Röfi állandóan próbálkozik vele, de soha nem sikerül neki megszámolni a társaságot, minden valószínűség szerint már az első napokban tűnnek el és halnak meg gyerekek; emlegetnek egy gyereket, aki az első nap még ott volt, aztán egyszerűen nincs többet. („Aztán hol van az a srác, akinek anyajegy volt az arcán? Senki sem látta, amióta ide kerültünk.”)
Golding hangsúlyozza, hogy a fiúkat véletlenül „válogatták” össze a repülőgépre, egy (atom?)bombatámadás elől menekítve őket. („Azok ott úgyis mind meghaltak, nem lesz, aki értünk jöjjön”) A társaságnak még így is volna egy magja, az énekkarosok. Ők már összeszokott csapat, akik már voltak közösség: együtt készültek, léptek fel, még egyenruhájuk is van, ugyanakkor megjelenésük pillanatában éppen ettől válnak nevetségessé: egy déltengeri szigeten, forró napsütésben fekete köpenyben, fodros gallérban és fekete sapkában masíroznak. Komikussá válnak, mert a korábbi rendjük és korábbi céljaik itt a szigeten hirtelen teljesen értelmetlenek lesznek. Valami más szervező erőt kellene kitalálni. Előző szervezettségük csak arra jó, hogy Jack vezető voltát a megváltozott körülmények között is érvényesítse. Vezetésre Jacken kívül két gyerek volna alkalmas: Ralph és Röfi. Jack megszokta már, hogy egy kisebb közösséget irányítson. Ralph jóképű, határozott, talpraesett, ügyes fiú, Röfi viszont bölcs és gondolkodó, pontosan ő az, aki előrelátásával és másokra figyelésével a legjobb vezér volna, de az első pillanatban kiderül, hogy egy gyerektársadalom xenofóbiája (de talán a felnőtt társadalomé sem) bocsátja meg egy ember másságát, azt, hogy kövér, szemüveges, asztmás. A vezetőtől elvárják, hogy ne legyenek hátrányos fizikai jegyei. Röfi, korábbi tapasztalatai alapján nem is akar vezér lenni, ő megelégedne azzal, hogy „súghat” Ralphnak, aki egy ideig - bizonyos esetekben - el is fogadja Röfi súgását, később gyámkodásnak érzi, és benne is van egy adag felelőtlenség: nem hajlandó maga mellett megtűrni Röfit, mint alvezért, nem akar Röfi miatt nevetségessé válni. Gyermeki gonoszsága, hogy Röfi intim vallomását gúnynevéről az első pillanatban kiszolgáltatja a többieknek, rögtön lehetetlenné is téve őt a többiek előtt.
A történetben visszatérő motívumok, jelképek jelzik a társaság sorsának alakulását. A civilizáció jelképei a kagyló, a szemüveg, a kunyhó, a gyűlés, a jelzőtűz. A barbárság jelképei a kés, lándzsa, a maszk, a vadásztánc, az erdőtűz (a regényben a háború szimbóluma), a malacfej, a hosszú haj. A legelső a kagyló, amivel összetrombitálják a gyerekeket, s ami később a törvényesség, a demokrácia, a szólásszabadság jelképe lesz, hiszen az első szabály az, hogy akinél a kagyló van, azt végig kell hallgatni. Röfitől elveszik a kagylót, hiába fogja, nem hallgatják meg. Amikor az éppen csak formálódó közösség végképp szétesik, a kagyló, „a talizmán, a törékeny, ragyogó szépség jelképe” Röfivel együtt pusztul el. A másik jelkép a tűz, az otthon szimbóluma, amely égése a feltétele annak, hogy egy arra járó hajó észrevegye őket. A tüzet Röfi szemüvegével gyújtják meg. (Golding itt téved: a rövidlátók szemüvege szórólencse, tehát nem lehet vele tüzet gyújtani!) Röfi ezáltal is fontos pozícióba kerül, Jack bandája is ezért veszi el tőle. A szemüveg eltörése kettős értelmű, Röfi így teljesen kiszolgáltatottá válik, másrészt a tűzgyújtás lehetősége is elvész. A kunyhó is jelkép, hiszen házra nincs igazán szükségük a meleg éghajlat miatt, csak az éjszaka félő kisgyerekeknek lenne rá igényük, hogy ott biztonságban érezhessék magukat, hogy az otthon illúzióját megadják. Maga a regény helyszíne, a sziget és egyes részei is rendelkeznek többletjelentéssel. Mind a sziget, mind a rendszeres gyűlések helyszíne, ahol a szörny, a kísértetek létezéséről szóló vita, majd a szavazás zajlik, csónak alakú. A három fiú legelső felfedező útja során, a dagály hatására a „csónak” hátrafelé siklik, amiképpen a gyerekek is visszafelé teszik meg az emberiség útját: a civilizációból a vadságba. Az ötödik fejezet gyűlésén a hajó (háromszög) csúcsa a sziget belseje, a sötétedő erdő felé néz. Mint egy parlamentben, balra ülnek Ralph fegyelmezetlen hívei, jobb oldalon Jack vadászai. Ralph nem a kapitány helyén ül, nem áll feladata magaslatán. A demokrácia gyenge, a hajó, a közösség a sötétség felé halad.
Jackék kiválása az első pillanatban a közösség érdekének is tűnhet, hiszen a gyümölcs mellett nagy szükségük lenne a húsra. A vadászat azonban az első perctől kezdve öncélúvá válik, hiszen amikor az első malacot elszalasztják, Jackre szadista roham tör rá, neki ezt az állatot el kell ejteni. A gyilkolás öröme a sikeres vadászat után pedig a későbbi embervadászat rémképét veti előre. A gyerekekről lehullik a ruha (a civilizált társadalom jelképe), legelőször a nevetséges énekkaros jelmez, majd fokozatosan az ingük - gatyájuk is lerongyolódik. Jack vadászai viszont az egyenruhát helyettesítik bemázolt arcukkal. „Személytelen, ördögi maszkok.” Az egyenruha mindig felmenti az embert az egyéni felelősség alól. Az elvadult természeti erők és a félelem megtestesítője lesz a Legyek Ura, a levágott disznófej, ami körül vadásztáncot járnak, aminek a tisztelete pótolja a civilizált élet szokásait. A „legyek ura” szókapcsolat a Baál-Zebub („Belzebub”) héber kifejezés fordítása. Nem más, mint a Sátán, a pokol fejedelme (Királyok 4. könyve 2., illetve Máté evangéliuma 10.25.).
Beszélni érdemes még Simonról, aki epilepsziás. Ezt a szót Golding nem írja le, csak körülírja a betegséget, már a legelső megjelenéskor, amikor a kagyló hangjára összegyűlnek, a napon összeesik, társai azt mondják: „ez mindig elájul”. A tünetekből lehet felismerni az epilepsziát, ami az ókori és a mai természeti népeknél a „morbus sacer”, a szent betegség nevet kapta, mert úgy gondolták, hogy a roham alkalmával túlvilági vagy természetfölötti erők nyilvánulnak meg: valamilyen isten súg a betegnek. Amikor az ejtőernyős „rémet” először pillantják meg, éppen Simon lesz az, aki szinte kényszeres erőtől hajtva szembe akar nézni vele. Felkutatja, és el is mondaná a többieknek, hogy mit látott, de pontosan egy vadász-szertartás közepére érkezik vissza, ráadásul vihar kerekedik, rosszul lesz, és a négykézláb mászó gyereket a félőrült társai agyonszurkálják.
Az első halott az „anyajegyes gyerek” akit a figyelmetlenség, a fegyelmezetlenség miatt veszítenek el, a második Simon, a harmadik pedig Röfi. Röfitől meg kell szabadulni, mert az ő józansága, kritikája, bölcsessége állandó gátja annak, hogy Jack kiélhesse vad ösztöneit, állandó szembesülés a régi élettel, a civilizációval. Ralph későn ébred rá, hogy keményebbnek kellett volna lennie, nem lett volna szabad hagynia Röfit. Igaz, alig tizenhárom éves, nem is lehet tőle nagy bölcsességet elvárni. A történetben a következő áldozatnak neki kellene lenni. Egyik emberét a másik után veszíti el, csábításra vagy erőszakra. Jack bandájában van aztán verőlegény, hóhér, áruló, kém.
A regényt sokan értelmezték példázatként, valamiféle tanmeseként. Kétségtelen, hogy A Legyek Urát legtöbb olvasója szigorú gondolati váza, civilizációból vadságba, békéből harcba vezető, határozott irányú cselekménye és ismétlődő, jelképpé váló motívumai miatt tanulságot sugalló regénynek érzi. A Legyek Urának cselekménye felfogható úgy is, mint az emberiség történetének megismétlése, kicsinyített mása, a paradicsomi állapottól, a felfedezések és honfoglalások korától a civilizáció kiépülésén át a pusztulás, a civilizáció lerombolásának koráig. A regény a huszadik század történetének átirataként is olvasható. Ez esetben a példázat a parlamentáris demokráciák gyöngeségéről, a parancsuralmi rendszerek kialakulásáról szól. Jack csapatának fekete egyenruhája és katonás menetelésük az SS-t idézi. Ugyanakkor a könyv több puszta példázatnál. Vannak kritikusok, akik a regény négy főszereplőjét négy elvont, általános eszme, négy magatartástípus egyszerű megtestesítőjének látják. Például:
· Ralph: a fő tekintély; Röfi: az értelem; Jack: az erőszak; Simon: a lelki-szellemi hősiesség.
· Jack: az ösztönvilág, a tudattalan; Röfi: az én tudatos része, a felettes én, Ralph a két előbbi harca, maga az összetett emberi én. (Sigmund Freud)
· Jack az ördög, Ralph az Isten, Röfi az apafigura, Simon a primitív áldozati szertartásban az áldozati állat.
A regény bibliai értelmezése a Biblia és A Legyek Ura közötti számos párhuzamra épül. A regényben is megtalálhatjuk az édeni állapotot, majd a Paradicsomból való kiűzetést, a törvények - a Bibliában a Tízparancsolat - kihirdetését, majd a züllés ellenében való megismétlését (Mózes ötödik könyve is a Másodtörvény, azaz a törvényismétlés címet viseli). A tengeri szörny és A repülő szörny fejezetcímek, majd a rájuk következő fejezetben a bálványállítás - a malacfej póznára tűzése - az Újtestamentum zárókönyvét, az utolsó ítéletről szóló János jelenéseinek 13. fejezetét idézik. Simon érzékelhetően krisztusi figura: mások helyett vállalja magára a bűnt, magányosan néz szembe a Gonosszal, hogy megválthassa társait a félelemtől. A hegyről lejőve hozza a jó hírt, hogy nincs többé szörnyeteg, azaz az ember megváltatott. Az emberek azonban nem hallják meg a jó hírt, és hozóját meggyilkolják.
A Legyek Ura nem azonosítható kizárólagosan egyik példázattal sem. Golding mondanivalója a robinzonádok ellentéte: az ember nem tud uralkodni vad és szadista ösztönein, nem tudja a szükséges módon a közösségeket kialakítani, tehát pusztulásra ítéltetett. Kritikája a tengerésztiszt utolsó mondatában rejlik: „azt gondoltam volna, hogy egy csomó angol gyerek ... jobb teljesítményre képes”.
 
„De ki menti meg a tengerészt és cirkálóját?”
(William Golding)
 

5 komment

Címkék: irodalom


A bejegyzés trackback címe:

https://route66.blog.hu/api/trackback/id/tr114297505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JoeP · http://mivanvelem.hu 2012.03.08. 16:40:09

Merle Sziget című könyvét kihagytad, pedig jól illeszkedik a sorba.

(A Legyek Ura fiam kedvenc könyve volt. Még nem volt tíz éves, amikor kierőszakolta, hogy nézzük meg moziban, később el kellett menni színházba is vele. A fene tudja, hogy ez jó-e vagy rossz.)

neofrix baszmacs · http://nemblog.blog.hu/ 2012.03.09. 06:18:18

Jó ez.

> a három főhős neve is a Korallszigetből származik, melynek főszereplőit Ralphnak, Jacknek és Peterkinnek hívják - a bibliai Péter apostolt eredetileg Simonnak hívták (Máté evangéliuma, 4.18.).

Peterkin megfelelője gondolom a Röfi (Piggy), de akkor innen még hiányzik egy hivatkozás a könyvbéli Simonra. (Nekem legalábbis vagy hatszor el kellett olvasnom ezt a mondatot, és még mindig nem vagyok benne biztos, hogy értem, mire gondolsz.)