Utolsó hozzászólások

Címkék

Címkefelhő

Kapcsolat

Engedély

Creative Commons Licenc

2011.03.28. 22:22 ZöPö

Duna 85, avagy történelem alulnézetben

Valaki roppant érdekes filmecskére hívta fel a figyelmem a YouTube-on. Huszonhat évvel ezelőtt én ezt nemigen láthattam, ok miatt. :-)

A második rész:

És mot következzék, hogyan láttam mindezt én, a mezítlábas(!) kopasz baka:

A legemlékezetesebb pellengérre állításom a Duna ’85 hadgyakorlat alkalmából történt, valahol Várpalota felett a hegyen.
Említettem, hogy műszaki-utász dandár voltunk, így a hadgyakorlaton az imitálás nemes feladata hárult ránk. Ne tessék kérem nevetni, ez volt a teljesen hivatalos neve annak, amit mi csináltunk. A vezérkar rájött ugyanis, hogy a gyakorlatokon éles lőszert (tanklövedéket, rakétát) használni nem csak veszélyes, mert a célzással mindig gondok vannak, hanem meglehetősen drága mulatság is. Az 1:1 léptékű terepasztalon játszott kisded játékaik minél nagyobb élethűségéről azonban nem akaródzott lemondani nekik, ezért a következőt fundálták ki:
Ahelyett, hogy mondjuk egy tank leadna egy lövést, az elé ültetett utász eldurrant egy (olcsó) negyven dekás trotil préstestet. A dísztribün távolságából a hang és kép rendben. A becsapódás sem gond, ott egy másik utász pukkant egyet ugyanígy. Sorozatvetőt tíz-tizenkét préstest gyors egymásutánban (de nem egyszerre!) történő robbantásával lehet utánozni. Csinos kis gombafelhőt egy földbe ásott lyuk, műtrágya és némi gázolaj segítségével produkálhatunk.
(Valószínűleg ezt a robbantást látjuk a második videón 0:05-nél!) 
Nem fog olyat szólni, mint a Cár-bomba, tehát igazi „magyar atom” lesz: kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk. És a gombafelhő az gombafelhő, ugye.
Telepítsünk utászokat végig a Tési-fennsíkra; olyan háborút imitálnak a pizsamás karnak, hogy ihaj. Az egészet rádión vezénylő parancsnok meg úgy érezheti magát, mint több raklapnyi Herbert von Karajan egyszerre. A D-1 napon a Csepelek lerakták kétszáz méterenként a kis csomagokat a karsztos-sziklás hegyoldalban. Egy szegedi utász, egy szolnoki rádiós, egy láda trotil, némi drót, akku, meg abból a félköríves fedezék-cuccból kettő, hogy a záporzó kavics elől legyen majd hová rejtőzni. Aztán eltűntek, hogy a következő negyvennyolc órában édes semmittevéssel múlassák az időt. Az utászok nyögve-szentségelve nekiálltak a fedezékásásnak és a trotil-préstestek behuzalozásának.
A rádiósok unatkoztak. Összegyűltek hát a mezőn és tanakodtak. Hamar eldöntötték, hogy márpedig ők besétálnak Várpalotára borért.
- Adok pénzt, hozzatok nekem is egy kulacsra valót – kezdtem kotorászni a pénztárcámban.
- Hülye! Ne pénzt adjál, hanem csákányt! – kaptam meg a választ azonnal.
Azzal verték le a lakatot az első útjukba eső pincéről, és annak a nyelét dugták át a marmonkanna fogantyúján, hogy mint a nagy fehér vadász néger inasai a szafarin elejtett antilopot, ketten a vállukra vetve cipeljék vissza a hegyre. Megjegyzem: kapkodtak, nem kóstolták meg, olyan ócska kénes vackot azóta se tartottam a számban, mint azt a várpalotai lőrét, amit „szereztek”. De a katonának vasból van a gyomra, gyorsan fogyott az itóka. Hogy az este hangulatát emeljék, a szolnoki rádiós gyerekek tüzet raktak a környéken talált bozótból és az előző évi gyakorlatról visszamaradt ködgyertyákból.
Ekkor váratlanul ismét feltűnt egy Csepel és egy láthatóan igen rossz hangulatban lévő hadnagy ugrott ki belőle magas fejhangon üvöltözve. Ekkor ismerkedtem meg a „mindenki a saját f*szával verje a csalánt!” népi hagyományra buzdító kiszólással. A rádiósok tessék-lássék eloltották a tüzet, visszaballagtak a saját utászuk mellé, a hadnagy visszaült a távozó Csepelbe és leszállt az éj. Ideje lepihenni, gondoltuk a szolnoki sráccal. Ő kicsit többet ivott, így nemes egyszerűséggel a puszta földre ágyazott magának. Én (az úr a pokolban is úr) levettem a bakancsom és a rohamsisakom, ezeket szépen, akkurátusan elrendezve a fedezék szélére illesztettem elvágólag, majd a gödör alján én is álomra szenderültem. Megjegyzem, a parancs az volt, hogy egyszerre csak az egyikünk alhat. Jobb helyeken nem is engedtek csak egy hálózsákot kivinni a két harcosnak. Azt hiszem, nekünk mindegy lett volna.
Hajnali kettőkor arra ébredtem, hogy egy álcaruhás alak bolyong a földön fekvő rádiós gyerek körül. Kimásztam a gödörből és barátságosan üdvözöltem, majd megkérdeztem, nem látta-e véletlenül a bakancsainkat és a rohamsisakunkat, merthogy ezeket nem találom. A kísérteties lény együttérzését fejezte ki, majd eltűnt a sötét éjszakában. (Csak aki próbálta, az tudja, a sötét milyen sötét tud lenni, távol a közvilágítástól,  mindenféle fényszennyezéstől.) Megpróbáltam a rádiós gyereket felébreszteni, de nem igazán érdekelte a kérdés, reggelig egyik ruhadarabot sem kívánta viselni.
Eljött a D-nap, számunkra mezítláb és hajadonfőtt. (Emlékeztetőül: a testvéri szocialista országok fegyveres erőinek vendégjátékával súlyosbított Duna ’85 hadgyakorlaton.) Ha ezek a körülmények és az előző napi bortól szerzett iszonyatos katzenjammer nem lett volna elég, az imitálás során nekem egyetlen töltetet sem sikerült felrobbantani. Valószínűleg szakadt volt az akkumulátor, de ez most már mindegy is. Szépen begyűjtöttek bennünket az előző nap lepakolt összes pukicuccal, a táborban felsorakoztatták az állományt, majd Éder („üsse el a glÉder!”) őrnagy elvtárs kiadta a vezényszót:
- Mezítlábasok hozzám! Forduljanak szembe a többiekkel!
Ahogy később félhivatalosan megtudtam, azon az éjszakán Furkó őrnagy szolnoki felderítői rajtunk gyakorlatoztak. Minden irónia nélkül mondom, hogy rendesek voltak, mert ha a trotilt viszik el tréfából, akkor mi a hadbíróságon kötöttünk volna ki. Hogy végül hogyan úsztam meg mindenféle fenyítés nélkül, arról majd máskor mesélek.

 

(INNEN idéztem saját magam - ott más egyéb viselt dolgomat is megtalálod)

7 komment

Címkék: gépház história katonaság nyolcvanas évek


A bejegyzés trackback címe:

https://route66.blog.hu/api/trackback/id/tr442780446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2011.04.02. 14:15:51

@Hegyi Zsolt: valami zoltaihonvédbasszameg nevű kopasz tápos 1984 novemberében. :-)

Hegyi Zsolt · http://zen-taxi.blog.hu 2011.04.02. 14:25:33

Na várjá várjá, ezen van mit feldolgozni. :) A bajusz, a szemöldök, a sapka, és hát hogy is mondjam, na, hát na, szóval na, mintha sovány is lennél. :)

ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2011.04.02. 15:06:10

@Hegyi Zsolt: a bajusz a lustaság okán nőtt: annyival kevesebb felületet kellett reggelente szőrmentesíteni. A szemöldök olyan, mint most. A sapka kib*szott béna, utáltam is, mint a sz*rt, de csak ilyet adtak. Ráadásul a méretemben soha nem volt.

Hegyi Zsolt · http://zen-taxi.blog.hu 2011.04.02. 16:33:19

Na jó, értem én. Hát mindenesetre ha szembejönnél akkori magad az utcán, simán elmennék melletted.

vén betyár 2011.04.06. 10:28:02

Igen, mintha már olvastam volna vhol.:)
Akkor is teccett!:)