Utolsó hozzászólások

  • ZöPö_: @David Bowman: Igen. A Berijev-Bartini VVA-14, ott van, amiről írtam a posztban. De sem KM, sem a... (2018.10.09. 18:20) Nagy ekranoplán poszt, 1.: Így írtok ti
  • David Bowman: @ZöPö_: Volt amelyik 6000m magasan is tudott repülni valami 500 Km/óval. (2018.10.09. 16:22) Nagy ekranoplán poszt, 1.: Így írtok ti
  • City Mouse: index.hu/belfold/2017/01/19/titokban_temettek_el_az_egykor_rettegett_elso_titkart_szegeden/ (2017.01.19. 11:07) Zadorov története
  • ZöPö_: @WLaci: bocs, nem válaszoltam neked. Tegnap kicsit(?) zaklatott voltam, a f*szbúkon is ment ez a c... (2016.05.18. 20:59) Puncsfagyi mellszőrrel
  • Petya7210: @ZöPö_: El fogadom. De ne mond már meg azt is, hogy hogy beszéljek, meg milyen az igényszintem. XD... (2016.05.18. 16:24) Puncsfagyi mellszőrrel
  • Utolsó 20

Címkék

Címkefelhő

Kapcsolat

Engedély

Creative Commons Licenc

2008.01.30. 16:23 ZöPö

Cashback - óda az ifjúkori fantáziához

Igen remek kis gyöngyszemet találtam a hétvégén valamelyik DVD-turiban.

Kisgyerekként én is vágytam arra, hogy láthatatlan lehessek. Persze nem ez az óhaj tematizálta évekig a gondolkodásomat, de néhányszor bennem is felötlött, hogy ha időnként láthatatlanná válhatnék, akkor bejuthatnék olyan helyekre, ahova a felnőttek nem engednek és megfigyelhetnék olyan dolgokat, amiktől egyelőre el vagyok tiltva. Talán nem véletlen, hogy úgy a Harry Potter-filmeknek, mint a paródiájuknak lényeges eleme a Láthatatlanná Tévő Köpeny. Később, kamaszként már megismerkedtem a láthatatlanság hátulütőivel is. M. Eller amúgy rongyosra olvasott, de máig nagy becsben tartott regényében, A láthatatlan professzorban bizony kiderül, hogy a láthatatlan embernek pucérra tiszta csóréra kell vetkőznie, hiszen a ruhája nem lesz átlátszó. Az egy szál bőrős virsliben rohangálás pedig éghajlattól, időjárástól és napszaktól függetlenül soha nem tartozott a vágyálmaim közé. Felnőtt fejjel már azt is tudom, hogy a láthatatlan ember szükségképpen vak is, hiszen az lesz teljesen átlátszó, aminek az optikai törésmutatója azonos az őt körülvevő közeggel. Ha viszont a szemlencse törésmutatója megegyezik a levegőével, akkor az nem lencse, tehát nem alkot képet.

Jobban tetszett az az ötlet, amit egy hetvenes évekbeli tudományos-fantasztikus sorozatban láttam. (Semmi másra nem emlékszem, de majd Gen úgyis megmondja, mi volt a címe. :-)) Az egyik epizódban a két főhős egy kísérlet eredményeképp rettenetesen felgyorsul a környezetéhez képest, vagyis inkább a környezet lassul le, ugyanis mindent a főhősök nézőpontjából látunk. Az emberek szoborként kimerevedve, a járművek csigalassan mozognak, stb. Arra emlékszem még, hogy a felgyorsulásuk mértékét a fénycsövek segítségével számítják ki, ezek ugyebár Európában másodpercenként százszor, az USA-ban százhússzor kialszanak, ők pedig megmérik, hogy ők mennyi időnként látják villanni a neonokat. Ami megragadta a képzeletemet, az az a jelenet volt, amikor a beszpídezett hőseink ebédelni mennek a kantinba, és nem egyszerűen a (szoborszerűen álló) sor elejére pofátlankodnak a pultnál, hanem az egyikük beül egy szőke szobor-csajszi ölébe és egyszerűen megeszi annak a kajáját. Hoppá! Ha mindenki belassul, akkor én bárkihez odamehetek, le sem kell vetkőznöm hozzá, még látni is fogom, hogy mit csinált épp a lassulás pillanatában, sőt, akármit is csinálhatok vele.

Hogy miket mentem volna megnézni tizenkét éves koromban, azt a Tisztelt Olvasó képzeletére bízom. Az akármit is csinálásban még gondolatban is szemérmes voltam, már akkor is. Nem tartottam volna sportszerűnek. :-) Később már tudtam azt is, hogy az élmény összehasonlíthatatlanul nagyobb, ha az akármit is csinálás nem szubjektum és objektum között történik, hanem két, egyenrangú, egyformán aktív részese van. Így a szoborrá merevedett ismerősök abuzálása elég hamar a fantáziám hátsó szegletébe került, és nem is került elő onnan egészen múlt vasárnapig, amíg, mint azt említettem, rá nem leltem a turiban a Cashback DVD kiadására.

Sean Ellis rendező-forgatókönyvíró láthatóan nem tudott megszabadulni a "mindenki belassult, azt teszek velük, amit akarok" fantáziától. 2004-ben egy 18 perces etűdben vitte filmvászonra a perverz fantáziáját. Igazi lóbüdzsé alkotás lett: nem díszletben, hanem egy igazi áruházban forgattak a zárórák alatt, négy nap alatt befejezték, a szereplők pedig nem jelmezt viseltek, hanem a saját ruhájukat (VIGYÁZAT, SPOILER: illetve azt sem). Aztán a kisfilm besöpört hat nemzetközi díjat, még Oscarra is jelölték, így 2006-ban a tizennyolc perc összes filmkockáját az elsőtől az utolsóig felhasználva elkészítették a 102 perces, egész estés változatot. Leszámítva, hogy a film alapötlete a gyermeki fantázia köré épül, leszámítva, hogy Sean Biggerstaff olyan szomorú pofával perverzkedik a legfincsibb sunákkal, hogy hozzá képest egy basset hound vihogó idegbeteg, ez a film megér egy estét. Vagy többet.


Irene Bagach - te mit tennél vele, ha bármit megtehetnél? :-)

Szólj hozzá!

Címkék: film


A bejegyzés trackback címe:

https://route66.blog.hu/api/trackback/id/tr97318095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.