Utolsó hozzászólások

  • ZöPö_: @WLaci: bocs, nem válaszoltam neked. Tegnap kicsit(?) zaklatott voltam, a f*szbúkon is ment ez a c... (2016.05.18. 20:59) Puncsfagyi mellszőrrel
  • Petya7210: @ZöPö_: El fogadom. De ne mond már meg azt is, hogy hogy beszéljek, meg milyen az igényszintem. XD... (2016.05.18. 16:24) Puncsfagyi mellszőrrel
  • ZöPö_: @Petya7210: még egyszer: az egész hely rendetlen, szutykos. Lehet, hogy ez a te igényszinteden nem... (2016.05.18. 13:56) Puncsfagyi mellszőrrel
  • ZöPö_: Légy szíves, moderáld magad! Ha nem megy, én teszem még. Olvasási nehézségei d vannak? Ki mondta, ... (2016.05.18. 13:53) Puncsfagyi mellszőrrel
  • Petya7210: @hirvi: Nem azt mondom, hogy ami a régi az a jó. Te is kevered a dolgokat, ennyi erővel ne keverjü... (2016.05.18. 13:49) Puncsfagyi mellszőrrel
  • Utolsó 20

Címkék

Címkefelhő

Kapcsolat

Engedély

Creative Commons Licenc

2016.08.31. 11:30 ZöPö

Akit nem lehetett kinyírni

 

 

Ra-ra-Rasputin
Lover of the Russian queen
They put some poison into his wine
Ra-ra-Rasputin
Russia's greatest love machine
He drank it all and said, I feel fine

Ra-ra-Rasputin
Lover of the Russian queen
They didn't quit, they wanted his head
Ra-ra-Rasputin
Russia's greatest love machine
And so they shot him 'til he was dead

Na, vegyük szépen sorra!

  1. Először előre megfontolt, aljas szándékkal borban és süteményekben annyi ciánt vittek be a szervezetébe, amennyi nem hogy egy lovat, hanem egy egész ménest kiirtott volna, ő viszont vígan lakmározott tovább.
  2. Ezután a házigazda Juszupov herceg közelről rálőtt, Raszputyin símán állva maradt majd kiment az udvarra.
  3. Ott Puriskevics szintén rálőtt (Puriskevics vagy Juszupov konkrétan fejbe is lőtte), ezt követőleg Puriskevics és Pavlovics nagyherceg urak folytatólagosan, társtettességben tettleg bántalmazták, botokkal péppé verték még a híres és közismert péniszét is.
  4. Mivel Raszputyin az előzmények ellenére tovább mozgott, egy léken keresztül halmazatilag a Néva jege alá lökték, sérelmére.

A boncolás során vizet találtak a tüdejében, tehát a vízbe dobásakor még lélegzett. Oh, those Russians.

Szólj hozzá!

Címkék: zene tudomány história


2016.07.10. 22:00 Haas és Czicvarek

Gasztro: a szegedi Tóth

Mert így hívtuk csak, hogy A Tóth. Minek cifrázni, tudta mindenki, miről van szó. Van azért neki tisztességes, hivatalos neve is: Alsóvárosi Tóth Vendéglő. Van fészbúkja is.

Mert úgy volt az hajdanán, mikor vékonypénzű diákok voltunk a napfény városában, hogy ha már minden pénzünk elfogyott, akkor bulit hirdettünk estére az albérletbe. Arra aztán eljöttek jó sokan, hozták a piákat, de a kiürült flaskákat soha nem vitte el senki. Nem kellett másnap egyebet tenni, mint azokkal az első boltot felkeresni és visszaváltani őket. Akkor az összegyűlt summával lehetett menni a Tóthba. Ha összejött tíz forint, akkor bableves lett a menü, ha tizenöt, akkor már babgulyás. És a finom, friss, puha kenyeret nem számolták. Mennyei étek volt az, bizony mondom néktek.

szeged.jpg

Az egész úgy kerül ide, hogy az Édessel meg a Kedvessel mindhárman a szegedi felsőoktatást frekventáltuk (persze diszjunkt intézményekben és időintervallumokban), szombaton úgy döntöttünk, hogy hallé fogyasztással egybekötött nosztalgikus sétát teszünk az imádott városban. Rossz ötlet volt. Egymás után pattantunk le az ismert ó- és újszegedi éttermekről, szombat délben sehol nem akadt három szék egy kisasztalnál három pesti jöttmentnek. Mindenütt esküvő, meg diplomaosztó, meg a jó ég tudja, milyen alkalomból összesereglett társaságokat etettek exkluzívan. Meleg is volt tegnap, ráadásul kétszer is elhaladtunk az aktuális és folyamatban lévő lakástűz mellett, ha nem lettem volna kollapszus-közeli állapotban, a második körben ki is szállok megkérdezni, hogy "ég még a tűz?" (ennek sztorija van, talán majd egyszer elmesélem, kit idéztem - volna).

A folyamatos önostorozás szüneteiben megpróbáltam a Szegeden töltött hat évemre koncentrálni, amikor is azért (sokak bánatára, kevesek örömére) éhen nem haltam egyszer sem és a Boldogasszony sugárút felé vettem az irányt. A Béke Tanszék zárva volt, úgyhogy továbbhaladtam a Nagyállomás irányába. Ez végre sikeres manővernek bizonyult. A Tóth ott volt, nyitva volt, volt előtte öt méteren belül megfelelő méretű parkolóhely a rokikártyás pestieknek, beültünk hát a kellemesen szellős, árnyékos teraszra.

Nagyon jól tettük.

Kedves, családias kiszolgálásban volt részünk, frissen készült, igen finom, mondhatni hibátlan ételeket kaptunk rövid idő alatt. Az étlap szerint kaphattunk volna halászlét is, de megsértődtünk (a hallevesre) és inkább nem azt választottuk. Az Édes és én csülköt kértünk pékné módra, a madárétkű Kedves rántott karfiolt. Jó, ez utóbbit nehéz elrontani, de az említett előzmények után egy tökéletesen elkészített, friss karfiolnak is nagyon tud örülni az ember gyermeke.

Értékelés:

  • Pozitív: a csülök mellé tálalt sült krumpli.
  • Negatív: na, itt most nehéz helyzetben vagyok. Eredetileg az volt a koncepció, hogy minden értékelt helyről írunk valami rosszat is, hadd lássák a népek, milyen hűde objektívek is vagyunk mi. És most azt érzem, hogy bármit hoznék fel kifogásnak a Tóthtal szemben, az igazságtalan, hamis lenne. Több, mint huszonnégy óra elteltével egyetlen dolgot tudtam kiizzadni csak: én ittam meg az utolsó palack citromos-alkoholmentes sört. Ha kértem volna még egyet, nem adtak volna. Skandallum. (Ebből remélem, érzékelhető, mennyire komoly ez a kifogás. :-))

Konklúzió: ide még visszajövünk, másnak is ajánljuk. +2 pont.

Korábbi gasztro: Mango Mediterrán Étterem & Bár

A fenti fényképen kékben az Édes, sárgában én, a Tisza-parton készítette a Kedves.

Szólj hozzá!

Címkék: utazás gasztro szeged nyolcvanas évek


2016.05.19. 23:00 ZöPö

A repceföld és az adatbiztonság

Attack

Évtizedekkel ezelőtt kísértett az agyamban egy kép: dimbes-dombos sárga repceföld közepén zöld bokor, nyári napsütés, kék ég. Tudtam, hogy én ezt a beállítást láttam már valahol és nagyjából sejtettem is, hogy a Bakonyban. Autóval, gyalogosan jártam keresztül-kasul a Balaton-felvidéket éveken át, míg végül 2007-ben nagy boldogan megtaláltam a helyet és el is készítettem a felvételt. Abban az évben októberben indítottam ezt a blogot, még az első hónap lelkesedésében posztot készítettem a végre realizált fotóból is. Gondosan leméreteztem az eredeti képet 480 pixel szélességűre, hogy beférjen a blog.hu általam használt egyszerű sablonjába.

sargazoldkek.jpg

 

Decay

Nem voltam egészen kezdő a digitális fotózásban, az első kompakt kamera helyett már egy ultrazoomot használtam. A képfájlokat, mint aki látott már adatvesztést, meg mint akinek a merevlemeze sem túl nagy, gondosan kiírtam CD-re. Legalább kettőre. Képzelheted a CD-halmokat az asztalom környékén… Abban az évben nagyot zuhant a winchesterek ára, elhatároztam, hogy beruházok én is egy nagyobbacskába, aztán nem hetente sütök CD-t, hanem évente egyszer DVD-t (mert alapvetően azért nem akartam lemondani a biztonsági másolatokról). A végül megvásárolt típust alkatrészkereskedelemmel és PC tuningolással foglalkozó barátom ajánlotta. „Nagyon megbízható típus, három év cseregarancia van rá!” – dicsérte. Szkeptikusan megjegyeztem, hogy mit csináljon a három év garanciájával, ha telepakolom a vinyót a képeimmel, aztán elszáll. [CENSORED] az újat, azon nem lesznek rajta a képeim.

És pontosan ez történt.

2007. december 26-án, karácsony másnapján – ami ugye nekem a születésnapommal van súlyosbítva – a winchester fogta magát, megállt és többé soha nem indult el. A következő öt napban terveztem amúgy, hogy DVD-re írom az az évi termést.

 

Sustain

Hogy ép ésszel kibírjam, megpróbáltam értelmet adni a történetnek. Mit akarhatott közölni velem a Jóisten ezzel? Nem veszett el minden képem. Ami még benne volt a fényképezőgépben, az utolsó nagy családi karácsonyi ebéd, amin még mindenki, tényleg mindenki ott volt, annak a képei megmaradtak. Kata és Béla esküvőjének a képei megvoltak hiánytalanul. Nyáron Parajdon a drága Pali bácsi, a székely ezermester, bizony büszke volt a tudományára, minden este, amikor csíki sör mellett megnéztük az aznapi fotóinkat, mindet kiírta CD-re. Akkor úgy gondoltam, feleslegesen, de tiszteletből ráhagytam a derék góbéra. Az Isten ujja volt, amikor legközelebb mentünk, harcsabajsza alatt mosolyogva levette nekem a polcról, megvoltak azok is. Ami visszavonhatatlanul elveszett, az az évtizedeken át keresett bakonyi repceföld képe. Megmaradt az ide, a blogba feltöltött 480 pixeles változat, illetve egy laborban, professzionális gépekkel készített 24x36 cm-es nagyítás papíron (az erdeti kép 480 képpontnál szélesebb változata erről lett visszaszkennelve). A képeimet pedig azóta legalább három merevlemezen őrzöm, fizikailag különböző helyeken. Ha valakit érdekel, mesélek erről is.

 

Release

Maradt tehát az évtizedeken át keresett Tökéletes Kép fájó hiánya. Nos, én azóta zarándok lettem. Évente többször felkeresem azt a mezőt és fényképezem rendületlenül. Akár kalászossal vetették be éppen, akár ugaron van vagy hó borítja. Azóta a harmadik fényképezőgépem van. És mit szóltok hozzá, idén végre újra repcével vettették be a földet. Azt már látom, hogy ugyanolyan soha nem lesz még egyszer, úgyhogy a missziónak soha nem lesz vége. Szeretnék például egy teljesen hófödte verziót, arra ugye most várni kell kicsit. Jó lenne egyszer úgy elkapni, hogy éppen dolgoznak rajta. Vagy egy állat bóklászik...

Jöjjenek a képek, készítés szerint időrendi sorrendben – kattintásra most kicsit nagyobbak, mint 480 pixel.

 

Szólj hozzá!

Címkék: fotó balaton gépház internet utazás számítógép


2016.05.17. 08:00 ZöPö

Puncsfagyi mellszőrrel

Valami baj van a világgal, vagy legalábbis ezzel a részével, ahol én leledzem.

Jó, vannak nyilvánvaló bornírt marhaságok, mint például a Debreceni Villamoson Ásványvízbűnöző újságíró esete. Hogy ez mennyire elmebeteg szabályozás és mennyire debil a közeg, aki még végre is hajtja és keményen büntet két korty elfogyasztott ásványvízért, az akkor érződik igazán, amikor az ember naponta tömegközlekedik együtt azokkal a világ legtermészetesebb dolgaként szeszesitalt kortyolgató utastársakkal, akiknek a ruházatából-testhajlataiból hömpölyögve árad a penetra. Tőlük még a jegyet se szokták kérni és még soha, senkit nem hallottam tiltakozni, hogy szállj le, mert ember nem akarhat utánad leülni a szövetkárpitos ülésre.

Aztán átesünk a ló túloldalára.

A múlt héten az arra illetékes hatóság bezáratott Gödöllőn egy (szó szerint is) patinás cukrászdát. Az amúgy agyi infarktuson kétszer is átesett 78 éves (!!!) mester pedig sírva nyilatkozik a klikk- és lájkvadász médiának, hogy neki bizony tönkretették az életét, pedig ezeket a gépeket ötven éve használja (!!!), közmegelégedésre. Lett is erre konsternáció, halálhörgés-siralom, petíció, tacepao és nemzeti összefogás. Dől a gyurcsányahibás/mocskosorbán, tegyenakormányvalamit, verjükagyonafeljelentőt, érvelnek a szegény cukrász bácsi mellett a kiscsaládnál több főre soha nem főző háziasszonyok és derék kályhacsőkészítő szakik.

szakertok.png

Emberek, mindenki meghülyült?

Csak én vagyok az a kényeskedő, aki a szép, dús mellszőrzetet és a puncsfagyit nem akarom egy fényképen látni vagy akár csak egy mondatban vagy bekezdésben olvasni? Csak én emlékszem még a tanulmányaimból mondjuk a szalmonellózisra? Az előbb említett patina melyik cukrászsütemény összetevője? Mert belekerül a masszába, erről légy egészen nyugodt. Laikus és dilettáns vagyok, de ezen a képen legalább tíz olyan körülményt tudok összeszámolni, amitől bármelyik élelmiszerbiztonsági hivatal azonnal lehidalna.

fagylalt.jpg

Megint nem az a baj, hogy valahol hiba van, hanem az, ha valaki szóvá teszi.

Drága cukrász bácsi, köszönjük az ötven évet. A fagyik és a krémesek hegyeit. Most kell abbahagyni, a csúcson. Vagy jobb lenne egy, a takarít(hat)atlan környezet és az erkölcsileg elavult szerszámok miatt óhatatlanul bekövetkező tömeges ételmérgezés után?

14 komment

Címkék: internet gasztro vazze!


2016.04.09. 12:00 ZöPö_

Áprilisnégyről szójjonazének

Sz. Zs. visszaemlékezése a facebookon:

Ma kutyázáskor végighallgattam egy vitát arról, hogy április 4. a felszabadulás ünnepe, vagy a megszállás kezdete. A Polgári Érték (fideszes alkesz) azt mondta, hogy a megszállás kezdete. A Vakgyula (kommunista alkesz) azt mondta, hogy a felszabadulás ünnepe. És már elég csúnyán összeugattak, kezdett komolyodni a helyzet, amikor jöttem én, és gyorsan megkérdeztek, hogy szerintem.

És akkor elmondtam nekik, hogy kizárt dolog, mert nem tudom, és nekem mondjuk a 33 évvel ezelőtti április 4., amikor 17 se voltam, az arról szólt, hogy délelőtt felmentünk a Gellért-hegyre, valami ifjúsági gyűlésre, mert félig-meddig muszáj volt, végignéztünk valami barom műsort, ittunk pár sört, feküdtünk a fűben, aztán jött a Korál, aztán hülyéskedtünk meg kosaraztunk a Búsuló Juhász nevű étterem melletti pályán, utána meg lementünk a régi Skála (ma: Allé) mellé, a Bercsényi klubba, ahol East volt, és ittunk pár sört, és leültünk a fal mellé, és lehunytuk a szemünket és elszálltunk vagy másfél órára, akkora volt ez a zene.

És akkor a Polgári Érték azt mondta, így nem lehet gondolkodni, mert ez a megszállás napja. A Vakgyula is azt mondta, hogy tiszta dili vagyok, mert ez a felszabadulás napja. Én meg azt mondtam, emlékezni kell, de elég már a tüskék cipeléséből, a sebek nyaldosásából, mert mondjuk egy apa se azért keccsöl meg eszi a krumplistésztát, hogy a kölyke ugyanazt csinálja, hanem azért, hogy a kölyöknek, az anyja úristenit, könnyebb dolga legyen, és fussa legalább sültkolbászra a hentesnél, ne mindig csak disznósajtra.

Ezt nem értették, de nem baj, mert egymásra néztek, húzgálták a szájukat, meregették a szemüket és amikor arrébb mentem a kutyákkal, tovább beszélgettek, de már csendesen. És bólogattak.
És az is hamar kiderült, mi az a fene nagy, fene fontos dolog, amiben így egyetértenek:
- Most elszóltad magad, baszod! Azért te is ittál... annak idején!

Hát ja. Mert itt, a nyócban le van szarva a politika is, meg minden is, ha a kétkutyás, híresen nem piázó Zsoltiról kiderül, hogy annak idején.

Azon a Korálon én is ott voltam. A Scholler Zsolti elveszett valahol a büfé és az öltöző között, többször bemondták, hogy jelenése lenne a színpadon. Aztán, amikor megkerült és elkezdtek végre játszani, minden szám között kiabáltam, hogy Fecóóó, Fecóóó, mintha veszettül rajonganék és ezen a körülöttem állók nagyon nevettek.

Szólj hozzá!

Címkék: zene história nyócker nyolcvanas évek