Utolsó hozzászólások

  • City Mouse: index.hu/belfold/2017/01/19/titokban_temettek_el_az_egykor_rettegett_elso_titkart_szegeden/ (2017.01.19. 11:07) Zadorov története
  • ZöPö_: @WLaci: bocs, nem válaszoltam neked. Tegnap kicsit(?) zaklatott voltam, a f*szbúkon is ment ez a c... (2016.05.18. 20:59) Puncsfagyi mellszőrrel
  • Petya7210: @ZöPö_: El fogadom. De ne mond már meg azt is, hogy hogy beszéljek, meg milyen az igényszintem. XD... (2016.05.18. 16:24) Puncsfagyi mellszőrrel
  • ZöPö_: @Petya7210: még egyszer: az egész hely rendetlen, szutykos. Lehet, hogy ez a te igényszinteden nem... (2016.05.18. 13:56) Puncsfagyi mellszőrrel
  • ZöPö_: Légy szíves, moderáld magad! Ha nem megy, én teszem még. Olvasási nehézségei d vannak? Ki mondta, ... (2016.05.18. 13:53) Puncsfagyi mellszőrrel
  • Utolsó 20

Címkék

Címkefelhő

Kapcsolat

Engedély

Creative Commons Licenc

2009.12.16. 20:00 ZöPö

Zadorov története

A Hallgatót nem Zadorovnak hívták persze, Zadorov csak annak a brigantinak a neve volt, aki azzal a kétes érdemmel vonult be a pedagógia történetébe, hogy Makarenko az ő arcára helyezte el azt az ikonikus pofont. 1986-ot írtunk, a folyó felől a tavasz és a nagy változások szeleit fújta a friss szél a városba. A Komócsinok birodalma már összeomlott, elhízott csinovnyikjai mindannyiszor sértetten rezzentek össze az alternativitás szó hallatán, pedig Lukács György óta tudniuk kellett, hogy az a szabadság ontológiai csírája. A szélbe néha halálos izotópok kerültek rettenetes teherként a glasznoszty és a peresztrojka hírei mellé, de ez itt nem a Pripjaty, ez a Tisza, a szőke, a mi kedves folyónk, mi most vagyunk fiatalok, akik naiv hittel vallják, hogy másképp kell csinálni a dolgokat, mert a régi rossz, az új viszont jó.
A Hallgató a Kárász utcán sétált vissza a főiskola felé. A Tejivóban ebédelt az imént, majd betért a könyvesboltba, ezek akkor még tejivó és könyvesbolt voltak, nem McDonald's vagy a nyugati jóléti társadalom fogyasztási kultúrájának egyéb kihyezett részlegei. A Hallgató táskájába gyűrte Szolzsenyicin könyvét (szamizdat, milyen izgalmas szó ez is, oroszul van, de értik nyugaton is), a levél mellé, mely arról értesíti sajnálat nélkül, hogy útlevél-kérelmét visszautasították, várjon még pár évet. A Hallgatót egy évvel korábban sorkatonaként egy bakonyi honvédelmi építkezésre vezényelték, amelyet olyan fontosnak ítéltek stratégiailag, hogy megengedhetetlen volt, hogy Nyugat-Németországba utazzék. Nem is jutott el Münchenbe, csak három év múlva, de akkor egy hetet töltött ott a Deutsches Museum technikatörténeti kiállításának tanulmányozásával. A bakonyi építményt maga a honvédség dúrta szét később a megfelelő mennyiségű trotil felhasználásával, és hát a mai térképeken se nagyon keressünk Nyugat-Németország nevű objektumot.
Délután mérési gyakorlat volt a főiskolán, ahova a Hallgató igyekezett. Csendesen tették a dolgukat a csoporttársaival, készültek a jegyzőkönyvek. Már ez az elnevezés is borzolta a Hallgató végletekig civil kedélyét. Mérési jegyzőkönyv. Olyan száraz, hivatalos. A Hallgató inkább novellát írt volna, mondjuk lányokról és fiúkról, akik szeretik egymást, nem holmi jegyzőkönyveket irkálnak. Persze az elektronika sem állt tőle távol, kamaszkorától kezdve barkácsolt ezt-azt odahaza. Fiókjait az alkatrészek töltötték színültig, könyvespolcát a szakfolyóiratok évfolyamai. Tempósan haladt a kijelölt feladattal. A Tanárnő elégedetten figyelte kedves tanítványának munkáját. A gyors ellenőrzés után a következő feladatot adta:
- Mérd meg a hálózati áram periódusidejét!
A Hallgató értetlenül kapta fel a fejét:
- Minek azt megmérni? Húsz milliszekundum és kész.
- Honnan tudod? - kérdezte mosolyogva a Tanárnő. A Hallgató agyában működésbe lépett a turbófeltöltő, mint minden vitahelyzetben, amikor az igazát kellett bizonyítani.
- A hálózati áram frekvenciája Európában 50 Hertz, a periódusidő ennek a reciproka. Ha mást mérek, mint húsz milliszekundum, akkor az vagy ezeknek az eszközöknek, vagy a mérést végző személynek a hibája - vágta ki egy szuszra. A Tanárnő elégedetten bólintott.
- Rendben. Azért csak mérd meg!
Szerette tanítványát, akit az átlagnál jobb képességűnek tartott. Nem tette hozzá, hogy most egy mérési gyakorlaton vagyunk, akár az is lehetne a feladat, hogy szabócentivel mérjük meg egy méterrúd hosszát, amiről pontosan tudjuk előre, hogy egy méter, nem a végeredmény a lényeg, hanem a mérés folyamata és a dokumentációja. A Hallgatónak azonban leragadt az agya annál a körülménynél, hogy a mérés csak a triviális végeredmény redundanciáját fogja növelni.
- Mérje a rosseb! - szaladt ki a száján, huszonhárom évének minden dacos önérzetével.
Nem, a Hallgatónál nem beszéltek így a szülei odahaza, szintúgy nem a barátai vagy a csoporttársai. A Hallgató sem használt soha máskor ilyen terminus technicusokat. Azóta sem érti, akkor és ott hogyan jöhetett ilyesmi a szájára. Csak az értetlenségre emlékszik, hogy határozottan akart tiltakozni.
A Tanárnő az egyetlen lehetséges őszinte és tiszta emberi reakcióval válaszolt. Kiosztotta a legszentebb anyai szeretet makarenkói maflását. Finom, apró kezével, ami inkább simogatásra való lett volna, mintha egy betontömbnek akart volna fájdalmat okozni. A Hallgató, ha éppen áll, talán fel sem éri. De a célját elérte a mozdulat. A fogaskerekek a helyükre kattantak, a lámpa izzószála felragyogott, a szerkezet mozgásba lendült. A mérési jegyzőkönyv öt perc múlva a Tanárnő asztalán volt.
Tudom, hogy a Hallgató máig hálás a Tanárnőnek, hogy így reagált az ostobaságára, és mind a mai napig szégyelli, hogy ebbe a helyzetbe hozta őt.

 

1 komment

Címkék: szeged nyolcvanas évek


A bejegyzés trackback címe:

http://route66.blog.hu/api/trackback/id/tr381602878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.